Lassan véget ér a nyár, de még tart a szünidő (szerencsére ☺). A családi nyaraláson, strandoláson, kirándulásokon, rokonlátogatásokon és táborokon javarészt már túl vagyunk, de még mindig jó lenne néhány közös programot szervezni a gyerekekkel. Mi szólnátok néhány múzeumos naphoz? Egyik ajánlatom Dunakeszire kalauzol, ahol a helytörténeti gyűjteményben sok érdekes, az elmúlt századok falusi-kisvárosi (sőt, lovas) életére jellemző tárgyat, képet láthattok és gyermek, felnőtt egyaránt szakavatott idegenvezetést kap. (Nem mellesleg a környék kiváló kirándulóhely is.)
De vajon jó ötlet-e egy gyereket múzeumba vinni? Nem fogja unni? Nem kívánkozik inkább visszaülni a számítógép virtuális világa elé?
Kérdéseimmel szakértőhöz fordultam. Dr. Kerekes Dóra történész, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője Dunakeszin, egyben egy tündéri hat éves kislány édesanyja. A gyűjtémeny szerepe Dunakeszi lakosainak életében, a gyerekeknek tartott interaktív programok is érdekes, ötletes és tanulságos történet. De haladjunk sorjában!

MM: Dóri, véleményed szerint mikor és milyen múzeumba vigyük el először gyermekünket? Hogyan keltsük fel az érdeklődését, és tartsuk fenn a kedvét a múlt ismert tényei és rejtett titkai iránt?

Dóri: A legtöbb gyermek már 4-5 éves korában érett az első múzeumi látogatásra. Ilyenkor még a gyermekek nagyon nyitottak, befogadók. Persze nem mindegy, hogy hová visszük és mit mutatunk meg neki! Érdemes olyan múzeumot választani, ami a szülőt is és a gyermeket is érdekli. Szívesebben mesélünk neki olyasmiről, amit maguk is szeretünk. És persze azt is javaslom, hogy a gyermek számára befogadható téma legyen. Pl. paraszti életmód, vasúttörténet, magyar történelemből a honfoglaláskor vagy a törökkor.
A múzeumlátogatás otthon kezdődik. Válasszuk ki, hová szeretnénk elvinni, és kezdjünk el akár 2-3 héttel a tervezett időpont előtt vele a témáról és a látogatásról beszélgetni. Jó, ha olyan múzeumba megyünk, ahol nekünk már van helyismeretünk, ha mégsem, akkor minden információt szerezzünk be az intézményről és a megnézendő kiállításról, amit csak tudunk. A gyerekek szeretik, ha ismerősnek tűnik majd a hely, ahová eljutnak. Beszéljünk a témáról! Olvassunk előtte ehhez a témához kapcsolódó könyvet, nézzünk ilyen mesét, rajzoljunk vagy játsszunk ezzel összefüggő játékokat! Pl. ha a paraszti életmódot választjuk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban vagy a szentendrei Skanzenben vagy akár valamely kisebb helytörtneti gyűjteményben, akkor előtte nézzünk meg egy-két részt a Magyar népmesék-sorozatból, hogy szokja a gyermek a nyelvezetet, olvassunk népmeséket, meséljünk arról, hogyan éltek a régiek. Nem volt hűtőszekrény, sem áram, sem vezetékes víz… stb. Játsszunk nép játékokat! Sok van belőlük fenn a neten.
Fontosnak tartom, hogy a gyerekkel a múzeumi etikettről is beszéljünk! Mit szabad és mit nem szabad a múzeumban. Ezáltal őt és magunkat is megkímélhetjük kellemetlen helyzetektől.

Egy kiállításon mire hívjuk fel a figyelmüket, milyen szempontok szerint járjuk körbe, hogy később, felnőve is nyitott és értő szemmel nézelődjenek egy múzeumban?

A kiállítástól függ, hogy mire hívjuk fel a figyelmét. Miután a fent leírt módon a gyermekkel előkészültünk a kiállításra, érdemes neki a látogatás során feladatot adni. A legkisebbeknek is készülhet saját „vezetőfüzet”. Maradjunk a paraszti életmód kiállításnál, mint példánál. Otthon előkészíthetünk neki egy kis füzetet, amelybe beragasztunk az internetről kinyomtatott, jellegzetes, a paraszti életmódhoz köthető tárgyakat (vízhordó vödör, daráló, mángorló, faszenes vasaló, ráncos szoknya stb.). Vigyünk magunkkal egy ív egyszerű matricát. Ahogyan haladunk a kiállításon, minden teremben először a gyermek néz körül, és meg kell mondania, lát-e a kis füzetben lévő tárgyak közül egyet vagy kettőt. Ha talált és jól megmutatta, a nálunk lévő matricák közül annyit adunk neki, ahány tárgyat jól azonosított. Ezután érdemes neki elmondani, mire használták az adott tárgyat.
Ha a meglátogatandó múzeum tart gyermekek számára vezetést, érdemes elgondolkozni annak igénybevételén. Ha jó a vezetést tartó személy, akkor gyermeknyelven, sok érdekességgel tarkítva, mintegy 30 perc időtartamban viszi végig a gyerekeket a kiállításon.
Még egy javaslat! Már az elején mondjuk el a gyereknek, hogy válasszon ki egy tárgyat (persze csak a szemével!), amelyet szívesen hazavinne. Kérjük meg, indokolja, hogy miért azt a tárgyat választotta. Ha a múzeum engedi a fényképezést, akkor az adott tárgyról fotót is készíthet a gyermek, és otthon tovább lehet boncolgatni, miért is az tetszett neki a legjobban.

Kérlek, mesélj az általad vezetett gyűjteményről! Hogyan jött létre?

A dunakeszi Révész István Helytörténeti Gyűjtemény alapját 1969-ben fektették le lelkes lokálpatrióták, akik a gyűjtést a későbbi években még nagyobb lendülettel folytatták. Ennek jó keretet biztosított a Magyar Úttörőmozgalom „Nem térkép e táj” elnevezésű almozgalma, amely az adott település története iránti érdeklődés előmozdítását tűzte ki célul – felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Az önálló gyűjtemény 1994-ben jött létre, 1995-től saját épülettel rendelkezünk, 2012-ben költözött a gyűjtemény mai helyére, a Szent István utca 48. sz. alá. Tavaly óta közérdekű muzeális kiállítóhelyként működünk, az önkormányzat intézményeként, és – szerencsénkre – a jelenlegi városvezetés folyamatos és kiemelt támogatásával.

Honnan szerzitek be a kiállítási tárgyakat? Kik támogatják a munkátokat és a gyűjteményt?

A kiállítási tárgyak 95%-a adományként került és kerül a múzeumba. A Dunakeszin élők nagy része érti és tudja, hogy a múlt tárgyai, iratai és fotói milyen értéket képviselhetnek a jövő generációi számára. Sok adomány érkezik ma is a gyűjteménybe. Inkább a helyünk kevés, mintsem, hogy felajánlásokban lenne hiány.
A munkánkat sokan segítik: a városi önkormányzat, az óvodák és iskolák, a civil szervezetek, a lakosság.

Múlt és történelem – jelen és ifjú generáció.
Miért fontos, hogy a gyerekek ismerjék szülőhelyük, sok esetben szüleik, nagyszüleik szülőhelyének történelmét?

Széchenyi István szavaival élve: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” Már gyermekkorban jelentkezik az az igény, amely az ember életét végigkíséri később: tartozni valahová, valaki(k)hez. A valahová tartozás tudata a legkisebbeknél a szűk, majd a tágabb családnál, az óvodai és iskolai közösségnél kezdődik. Nagyon hamar azonban – legkésőbb 4-5 éves kortól – a gyermek, ha a szülő mesél neki erről, a település iránt is érdeklődik, ahol él. Számára sokáig ez „a világ közepe”, ide született, itt éli mindennapjait. Ismerősek az utcák, a házak, a változó évszakok, az illatok, a hangok.
Ha segítünk neki abban, hogy megismerje a települést, ahol él, tudni fogja, hogy évtizedekkel, évszázadokkal előtte is emberek éltek ott, ahol ő: gyerekek, akik játszottak, mint ő gyermekkorában, majd tanultak és dolgoztak. Egyúttal gyökeret biztosítunk számára, amelyek később lehetővé teszik, hogy biztos alapokon állva tekintsen a jövője felé, hiszen jön valahonnan és tartozik valahová.

Az óvodás csoportoknak szervezett foglalkozások során történészként, hogyan fordítod le számukra gyereknyelvre a történelmet?

Sokat segít ebben, hogy ilyen korú a kislányom. Azt gondolom, hogy a legbonyolultabb témáról is lehet egy gyerekkel beszélgetni, ha mi magunk értjük, amiről beszélünk, tudjuk, hogy nagyjából egy adott korú gyermeknek milyen minimális ismeretei lehetnek, illetve analógiákkal tudunk dolgozni. Nálunk, mint egy sokáig mezőgazdaságból élő falu helytörténeti gyűjteményében a paraszti életmód bemutatása központi téma. Ennek egyik eleme a jégvágás, mivel a községi jégvermek működése alapvető volt a falu élete szempontjából. Mielőtt ezt elkezdem elmagyarázni a gyerekeknek, és megmutatnám az ehhez használt eszközt, megkérdezem tőlük, hogy látták-e a Jégvarázs című rajzfilmet. A legtöbb kislány látta, és sok fiú is. Ilyenkor megkérdezem, hogy emlékeznek-e arra, hogy Kristoff és Sven kikkel voltak, amikor még gyerekek voltak. Innentől már egy nyelvet beszélünk, és könnyebb elmagyaráznom, hogyan vágják a jeget, mik azok a jégtömbök, hogyan tették szán helyett rendszerint szekérre errefelé. Persze ez azt is jelenti, hogy mindig készülök az adott korosztálynak megfelelő analógiákkal és követem a változó kort.

Milyen egyéb gyerekprogramokat szerveztek?

A gyerekek tanulási módja az irányított és a szabad játék. A gyűjtemény az irányított játék kategóriába tartozó múzeumpedagógiai foglalkozások révén segíti a helyi óvodások és iskolások ismerkedését Dunakeszi múltjával, történetével, egyben jelenével is.
Jelenleg mintegy 15 féle foglalkozást tartunk, amelyek kapcsolódhatnak egy-egy építményhez (pl. római kori kikötőerőd, alagi-majori Árpád kori templomrom), térséghez (pl. lóversenypálya és tréningtelepek, repülőtér, Műhelytelep stb.) vagy eseményhez (pl. lakodalom, paradicsomtermesztés, kenyérsütés stb.).
A foglalkozások minden esetben képekkel vagy vetítéssel egybekötött ismeretátadással kezdődnek, amelynek keretében beszélgetést kezdeményezünk a gyerekekkel. Ezután felidézzük az adott foglalkozáshoz köthető verseket, dalokat, mondókákat stb., ha lehetséges. Minden esetben játék és/vagy kézműveskedés zárja a foglalkozást. Pl. a Duna-partról tartott foglalkozás esetében a kisebbekkel szivacshajót készítünk, a nagyobbakkal sárkányhajót hajtogatunk stb.

Elérhetőségeink:
Révész István Helytörténeti Gyűjtemény
2120 Dunakeszi
Szent István utca 48.
e-mail: helytortenet@dunakeszi.hu
tel.: +36 (70) 866 9089
FB: https://www.facebook.com/pg/RIHGY/posts/?ref=page_internal

Most pedig ugorjatok át Justin rovatába, hogy megtudjátok, milyen mesekönyv készült a Dunakeszin élő gyerekek számára, amelynek segítségével bebarangolhatják és felfedezhetik városukat!